Egy ideje már ért bennem, hogy azt a töménytelen fényképet - és mi még csak nem is voltunk azok a "nagy" fotósok, de nem ám - be fogom szkennelni, mert jobb ötletem nincs és felteszem egy blogspot oldalra, mert elvileg itt a világ végéig fenn lehetnek és bárki ránézhet, aki akar.
Természetesen ismerősökre gondolok, akik esetleg kíváncsiak, hogy róluk készült e fotó vagy valakiről, akire emlékeznek és hátha, most ráakadnak.
A fotók szkennelése azonban nem egyszerű vállalás.
Először is, rendkívül monoton és unalmas feladat. Képeket betenni a gépbe, kimenteni, átnevezni, mappába tenni, stb.
Ez még a könnyebb része.
A nehezebb, amitől sikítófrászt kaptam, a fényképtartó albumokból a képeket kivenni és nagyjából helyére visszatenni. Na, az embert próbáló. Bevallom, nem vagyok türelmes ember. Ahogy öregszem, úgy sajnálom a tökölésre az időt, mert már most tudom, hogy soha nem érek a végére, mindig lesz, amiről kések és ami lemarad, kimarad.
A fényképek kihúzgálása pedig pont az a tökölés, amitől azonnal felmegy a pumpám. Ha te is hasonló kép-blog készítésre vetemednél, kérj meg erre a részfeladatra valakit. Valakit, akinek van kézügyessége a fényképeket anélkül kihúzgálni a celofán mögül - némelyik kép még ragad is - hogy elszakítsd vagy ezt, vagy azt.
Nekem nem sikerült mindig. De inkább a celofán bánta.
A szkennelésnél pedig figyelni kell a részletességre, mert ha nincs jól beállítva a gép, vagy koszos az üveg - sok fotó esetén a kezed is hozzáér az üveglaphoz és nyomot hagyhat rajta - akkor a mentett fotók elkentek, stilizáltak lesznek. Sokszor a végeredmény olyan, mintha már átküldted volna egy fénykép elváltoztató programon. Ha nagyon lebutítod a fotót, akkor kinagyítva élvezhetetlen lesz, elvesznek a részletek. Utazós fotóknál az elég kiábrándító.
Hirtelen ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése